Hírek

Beszámoló a boveci raftingról

2019.06.28
A fehérvári csapat első bálozóként vett részt a Thor Gym szervezésében a boveci hétvégén. A 4 napos kiruccanás alkalmával számos programon vehettünk részt. Röviden és tömören: fantasztikus volt!

A táj csodaszép, bármerre is indul az ember; minden program rettentő jól szervezett volt, a túravezetők értették a dolgukat és flottul ment minden. Voltak köztünk gyakorlott raftosok, de az újoncok is könnyedén vették az akadályokat. Az út végére már egész jól összeszoktunk és csapatként tudtunk együtt dolgozni, így borulás nélkül megúsztuk az evezést. A canyoning már egyel nagyobb falat volt, keményen meg kellett küzdenünk a hideg vízzel és volt akinek még a tériszonyát is le kell győznie, de a kanyon aljában már boldogan pacsiztunk, ezt is megcsináltuk!

Összességében nem jelentett nagy kihívást egyik program sem a csapatunk számára, mindenkinek megvolt a flow-élmény ebben a pár napban. A "kötelező" programok mellett bőven volt időnk bóklászni a környéken, kipróbálni a több száz méter hosszú drótkötélpályát, vagy csak inni egy sört és dumálni.

Idén jó pár dolog kimaradt, úgyhogy szinte biztos: jövőre is Bovec!

 

Partnereink

All You Can Move Webfejlesztés: DropBy Digital